Nevelés és határok

2020.09.04

Határaink kijelölése, megvédése


Bár mostanában elég gyakran foglalkozunk országunk határainak megvédésével, itt mégsem arról lesz szó. Van egy ennél sokkal fontosabb határ, mégpedig a saját személyiségünk határai.

Még mielőtt a határaink témába belemerülnék, fontosnak tartom kiegészítő gondolatként megemlíteni az emberi tudatot. Azt a helyet, ahová a lélek a lenyomatait helyezi. Azt a helyet, ami az egó számára, némi kellemetlen élmény, lenyomat hatására egyszerűen elérhetetlenné válik (tudatalatti). Magyarul, egy kis szándékos emlékezni nem akarás képességgel, olyan polcokra helyezi az emléket, ami abszolút, vagy csak nehezen hozzáférhető információvá válik.

Hogy miért is fontos annyira ez a gondolat tudatról? Mert olyan dologgal kezdünk el foglalkozni, ami valószínűleg nem a tudatos tudatunkban leledzik. Tehát könnyen előfordulhat, hogy egyfajta megelőlegezett bizalommal kell kezelni a témát, mint pl. egy elültetett magot, aminek megelőlegezzük azt az eredményt, hogy kicsírázik, és egyszer termést is hoz. Valahogy így van ez a személyiséghatáraink témában is. Most még nem értjük, mivel is fogunk foglalkozni, de szép lassan körvonalazódni fog, és rájövünk, hogy mindössze az egész emberi mivoltunk, működésünk múlik ezen a témakörön.

Az első, és talán a legmeghatározóbb tényező, az, hogy a szülő(k), milyen gyakran és milyen formában lépett bele, és lépett át a személyiségünk küszöbén!

Nem tudsz nemet mondani? Talán gyermekként neked is sokszor nyomtak le olyat a torkodon, amivel nem értettél egyet?Netán még emésztési zavarral, vagy problémákkal is küzdesz? A mai naptól nem kell ezen csodálkoznod. Nem a te hibád, és nem is bántsd magad tovább azért, meg egyáltalán senkit sem. Egyszerűen arra vagy szocializálva, hogy soha ne mondj nemet. Vagy max. akkor, ha már tényleg annyira nem jó, vagy annyira kellemetlen számodra az a szituáció.

Egy agresszív, határátlépő, bántalmazó szülő többet ártott neked, mint ártana egy világháború. Pedig el tudod képzelni, milyen szomorú, és mennyi dráma történik egy ilyen, érthetetlen, és értelmetlen harcban.

Sajnos nincs ez máshogy egy, indulatos, határátlépő szülővel sem, aki aztán arra idomít, hogy más is szépen belegázolhasson a személyiségedbe. Pl. egy pedagógus, vagy aztán az élet bármelyik területéről, bárki. Na, de ne legyünk ennyire drámaiak, és rohanjunk ennyire előre, mert ez már úgyis annyira specifikus, és egyéni következménye az egésznek.

Nem tudsz nemet mondani, nem vagy sikeres, és az életedet folyamatosan egy satuban éled éppen azok miatt az emberek miatt, akik állítólag szeretnek, és bármit megtennének érted.

Kezded érteni? Egy védtelen gyereknek nem nagy dolog belegázolni a személyiségébe, nem kevés esetben csak azért, hogy a szülőnek legyen igaza. Természetesen, egy alkalmi szidás még nem jelent drámát. De azt hiszem, a legtöbb kedves olvasóm tudja, hogy nem erről van szó. És talán lassan kezdi érteni, hogy miért nem tartott ott az élete, ahol szeretnéd, hogy tartson.

Szigorú neveltetések, korokat meghatározó társadalmi és vallási ideológiák a családokban, ami annyira áthatotta a személyiségedet, hogy szinte a mai napig bűntudatot keltesz magadban, ha valami nem úgy történik, ahogy akkor lennie kellett. Rugalmatlan szülők, és sok esetben testileg és lelkileg is megerőszakolt gyerekek. Az arcátlanság tetőfoka pedig az, hogy valaki ezt nevezte nevelésnek.

Hosszú és bonyolult téma, és mindenki története egyénenként más. De az alap mindenhol ugyanaz. Belédgázoltak, és átmentek rajtad, mint egy buldózer a veteményesen. És sok esetben neked ezt tisztelettel, könnyek, és szó nélkül kellett elviselned. Mert ami nem öl meg, az megerősít alapon! Igen, megerősít abban, ne merj szeretni, mert ha szeretsz, szabad és önfeledt vagy,  és úgyis átgázolnak rajtad. Vagy ne húzz határt, mert nem fognak szeretni. Á vagy B verzió? Válaszd ki a sajátodat.

Nem könnyű téma a megfelelő határvédelem. Ne menjenek át rajtad, de ne is kelljen félned csak azért, mert neked így jó, és kész. Egy életen át tartó játék, ahol ha megtanulunk játszani, még élvezetes is lehet.

A gyereknevelés olyan, mint a kutya póráza. Néha rövidre kell fogni, hogy ne üsse el az autó, néha pedig akár póráz nélkül is szabadon bóklászhat. Természetesen a felügyeletünk alatt, mindaddig, amíg ki nem alakul a saját ítélőképessége a helyzet veszélyességéről. És, hogy ezt nevelésbe fordítva, kinek, mi számít veszélyesnek, csak az ember józan, vagy épp nem józan esze tudja megmondani.

És végezetül egy tipp a végére, hogy neveld úgy a gyerekedet, ahogy vágytál arra, hogy téged neveljenek, és ne úgy, ahogy téged is neveltek. A világ ettől lesz egy jobb, és élhetőbb hely, mert a lélek csak szabadon, és erőszak nélkül tud szeretni.