Az érzelmi intelligencia és az iskolarendszer

2019.03.17

 Egy reggel, diópucolás közben azon gondolkodtam, vajon mennyire érdekelte az iskolarendszert az érzelmi világom. Azt az intézményrendszert, ahol cca. 17 évet lehúztam, lassan az életem felét.

Napjainkban, egyre többet hallunk az érzelmi intelligenciáról. Amikor is egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Sír, hogy miért nem foglalkozott eddig senki e témával, és boldog, mert végre olyan emberek kezébe került az "ügy", akik tudnak és akarnak is tenni a gyerekek érdekében.

Nem minden ember születik kimagasló, és domináló érzelmi intelligenciával, de minden embernek vannak érzései, érzelmei. Ezt főként a jobb agyféltekénk dominanciája, na és persze az ember családi háttere határozza meg. De kezdjük először inkább hátulról.

Annyira ragaszkodunk az IQ kérdéshez, holott az iskolában szerzett tudásunk 60- 70% -kát, elfeledjük, és a tanultak 80 %-kát nem tudjuk hasznosítani életünk folyamán.

Ezen felül EQ-nk, azaz érzelmi intelligenciánk minden percben meghatározza életünket. Minden percben ott van, és minden percben valami új tapasztalást készít elő számunkra.

Talán már tudjuk is a választ, miért utáltunk annyira iskolába járni. Kivétel a mereven bal agyféltekés embereket, akiknek kitalálták ezt a fajta oktatási rendszert. Naná, hogy ők szerettek iskolába járni. És elképzelhetik, hogy volt is sikerük. És szerettek is az osztály élén tündökölni. Kivéve, ha nem várta otthon egy mindennel elégedetlenkedő szülő.

De vajon érdekelt- e valakit, hogy mit is érez az a gyerek?

Azt mondom naivan, hogy igen. A legtöbb pedagógus azért látta, hogy a gyereknek baja van. A kérdés inkább az, hogy mit kezdett vele. Kezdett e vele egyáltalán valamit. És kezd- e valami a mai nap, amikor egy viselkedni nem tudó, érdektelen, vagy épp egy szomorú, bánatos gyereket lát magával szemben az iskolapadban. Vagy ő is félt, mert meg kellett felelni valami keretnek, normának, amit talán soha senki nem is ellenőrzött olyan szigorúan. És még a gyerek a hibás, aki sem otthon, sem az iskolában nem talál megértésre. Arról nem is beszélve, hogy ezek a rövidtávú érzelmi rendszerünk megélései. Akkor hol vannak még a jobb agyféltekés gyerekek, akik nem lustaságból, és nem is szellemi képességeikből kifolyólag, de nem érdekelte a bal agyféltekés, lineáris, logikus, számukra érezhetetlen, és szinte gyűlölt tananyag. És most akár elkezdhetném sorolni a kurdarcok által kialakult, tömegeket érintő társadalmi problémákat. A napi kritika, a napi kudarc, megöli az ember maga felé tanúsított, pozitív érzéseit. És ez a családra, és a párkapcsolatra is egyaránt igaz.

Természetesen a közoktatási rendszer elképzelése nem egy rossz dolog. Szükségünk van a tudásra, és a keretekre. Csak nem bármi áron. Egy szocialista rendszerben, amikor tilos volt gondolkodni, és még erezni is csak azt szabadott, ami meg volt engedve, ez a rendszer tökéletesen megállta a helyét. Hiszen a félelemben tartás akár egyéni szinten, akár globálisan a leghasznosabb érzelmi teher, amivel szabályozni tudjuk az emberek gondolkodását, és viselkedését.

A mai kor gyermekét már nem érdekli az érzelmi töltés nélküli oktatás. A mai kor pedagógusa, pedig már képtelen annyi érzelmi töltetet vinni az általa oktatott anyagba, főleg ha sok esetben ő maga is utálja. Ma már csak két féle pedagógus tud létezni az iskolában. Aki félelemben tudja tartani a gyereket, és az aki tud a gyerekre érzelmileg hatni. Na és persze ennek ötvözete, akinek akár a hivatása is lehet a pedagógia.

Nincs már az a kényelmes rendszer, ami akár még 10-20 éve is megfigyelhető volt. Az alapvető érzelmi "intelligenciát" megkapta otthon a gyerek, és úgy lökte be őt a szülő az iskolába. Téved. A gyerek akkor sem volt intelligensebb, mint a mai kor gyermeke. Csak őt még könnyebb volt félelemben tartani. Sok esetben a szülő, elvitte a balhét az iskolarendszer helyett. Na és a szeretet is a gyerek szívéből. Hiszen nem baj a szigor, nem baj a követelőzés, de csak a gyerek határáig, és nem a szülő határáig.

Nem mondok új dolgot azzal, hogy a mai kor gyermeke nem fél, legalábbis annyira nem hat rá a félelemben tartás, mint például a szülei generációjára. És az okos szülő, soha nem üti meg a gyerekét, és soha nem szövetséges a gyerek ellen a tanárral. Hiszen a gyerek az iskola mellett, a családját könnyen, és gyorsan megutálhatja. Az okos szülőnek eszközei vannak a nevelésre.

De akkor sincs ez helyén. A jó iskolák pontosan tudják, hogy a mai kor gyermekét, csak érzésein keresztül lehet tanítani. Az érzelmi ingerek visszafogása, ma már szinte lehetetlen és szükségtelen is. Hiányzik az értés, a megértés. A tantárgy, ahol nemcsak az állatok, és a fák biológia rendszerét, hanem az ember érzelmi, és gondolkodási réndszerét oktatják. Ha már nem is jut minden iskolára egy pszichológus, legalább a gyereket ne nézzék hülyének. Ki érti ezt a világot? Vagy inkább ki akarja, hogy értsük ezt a világot.